Csipős éjszaka igérkezik. Habár pénteken még kánikula volt, tegnap inkább őszies arcát mutatta az időjárás. Pedig még csak augusztus eleje van.
Különleges napok ezek több szempontból is. Egyrészt itt van a pekingi olimpia, aminek a megnyitója frenetikusra sikeredett, rendkivül pazar volt. Tegnap meg már versenyeket is láthattunk.
Másrészt az elmúlt néhány napban nálunk volt Anna, a nővérem lánya. Nem volt könnyü vele. 10 éves, de sokszor több gondot okoz, mint egy 5 éves. Nagyon változóan viselkedtem vele, hol rákiabáltam, hol meg jól elvoltunk. De valahogy nem az igazi. Nem mindig sikerül kedvesnek lennem hozzá, se megértőnek. Csalódtam magamban is, azt hittem jobban viselem majd a rosszallkodásait. Még meg is rikattam. Nem megy nekem ez a "nevelősdi". Miután elüldöztem és kiabáltam vele, én éreztem a leggonoszabb embernek magam. Néha egy utálatos kis vakarcsnak érzem őt, máskor meg olyan aranyos. Nagyot fordult kocka pár év alatt, most már sokkal jobb a viszonya az anyámmal, mint velem. Pedig tőle korábban félt és gyülölte őt. Holnap reggel elviszik Szegedre a családjához aztán még aznap visszajön, de már az apja viszi el. Az egész nyarat otthonától távol tölti el a rokonainál amig el nem kezdődik az új tanév. Hiányozni fog nekem meg nem is. Vegyes érzésekkel tölt el a távozása. Olyan csúnya dolgokat vágtam a fejéhez dühömben. Nem tudhatta, hogy kevésbé vagyok ingerelhető, mint korábban. Hisz annyi probléma nyomaszt és csak egyre több lesz, ahogy múlnak az évek.
Egyre csak telik a nyár, lassan a végéhez ér és még nem voltam idén sehol! Külföldi nyaralásról ki tudja meddig nem álmodhatok, de még a Balatonra se jutottam el hanem itt ragadtam ebben az undoritó Pesten. Még csak azt se mondhatom hogy majd megszokom annyira tombol bennem a kitörés vágya. Évek óta gyülölök itt élni, inkább élnék a Dunántúlon, a Balatonon ahonnét származunk anyai ágon. Pest szép lassan felemészt. Nem lenne jó itt leélnem az egész életem. Talán ebben az országban sem.
Lacival találkozom Szegedről a jövő héten. Mindennapos msn-társam. Ő a Westendbe jönne de rábeszéltem hogy inkább a Délinél találkozzunk. Mégiscsak sokkal kellemesebb környék mint a Nyugati. Remélem nem akkor tetőzik majd a hőség. Ő legalább annyira gyülöli Szegedet, mint én Budapestet. Szerinte túl mélyen van a város. Nővérem meg tavaly költözött oda Annával és a párjával. Neki egyelőre tetszik. Az biztos, hogy senki kedvéért nem költöznék a keleti országrészbe, nekem valahogy a nyugati rész az otthonom...
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.